Harmadik randi

2007 november 6. | Szerző: firma |

Főként két okból szeretek felnézni egy férfira. Az egyik egy egyszerű fizikális ok, legyen magasabb nálam legalább fél fejjel. Tudom, hogy ez külsőség , de a mai világban úgyis a külsőségek számítanak, akkor miért pont én legyen a kivétel?

A mások ok, pedig a férfi agya. Legyen okosabb nálam. Hmm… ez meg nagyképűen hangzik, de ha úgy fogalmazok, hogy legyen számomra megfelelő szellemi partner, plussz meg tudjon lepni egy-két gondolattal, akkor az nálam már okosnak számít. Ha meg mindezt humorosan tudja előadni, akkor már nyert ügye van.
Ebből is látható, hogy milyen kicsi a mércém. 🙂

 A fiú, akivel harmadjára is találkoztam alacsonyabb volt nálam, kb. 4-5 cm-rel és tudtam, hogy az eszével sem fog elvarázsolni.

És mindezek ellenére miért találkoztam vele harmadjára?

Az első randin még izgul az ember, mert első benyomás stb. Már akkor sem tetszett, de gondoltam adok még egy esélyt hogy levegyen a lábamról, így került sor a kettesben lévő DVD nézésre. Bevallom a film izgalmasabb volt, mint a társaság. Film után leléptem, s gondoltam, ha harmadjára találkozom vele, akkor már nincs izgalom, már ismer, és akkor önmagát adja. Titokban reménykedtem, hogy hátha tévedek és kiderül, hogy a fiú rejtett értékeket hordoz, amiket még nem sikerült felfedeznem.

Persze az előző napi e-mail váltásból már sejtettem a színvonalat, mert oké, hogy a fiúk (főleg a műszaki beállítottságúak) nem központoznak, meg a bonyolultabb szavak sem mennek, stb. De amikor már az van, hogy megkérdi tőlem, hogy HOVA MENNYÜNK? attól már kiakadok… mennyünk. Könyörgöm ált. isk.! Mellesleg miért nekem kell kitalálni, hogy hova mennyünk??

Jó-jó nem szeretnék adni az efféle külsőségre, csak sejtet valamit…

A harmadik randinak azért megadtam a színvonalat.
Csinin felöltöztem, smink, és mivel ha már alacsonyabb nálam a srác, akkor magasabb sarkú cipővel készültem. Legalább kiemelhetem ezt a dolgot, meg kíváncsi is voltam, ha mondjuk valahova elmennénk kettesben és hogy néznénk ki egymás mellett. Szóval pici gonoszkodásból megadtam a módját annak, hogy a srácnak megteremtsem a kezdeti kisebbségi érzését… Ha vagány, akkor ettől nem jön zavarba.
(Megjegyzem, hogy jártam nálam 2-3 cm-el alacsonyabb fiúval, de az agya penge volt! – és volt fordítva is. J)

Találkozás az utcán, aztán beültünk egy közösen megegyezett helyre beszélgetni.

Újabb gonoszkodás következik. Az előző két randi alkalmából főként én beszéltem, szórakoztattam és néha azt gondoltam, hogy túl sokat beszélek, de ha hallgatott, akkor kénytelen voltam, hogy elkerüljük azt a bizonyos kínos csendet.
Most elhatároztam, hogy nem csacsogok, hátha beindul és akkor sziporkázni fog, én meg ámulva-bámulva hallgatom a szellemes történeteket, a bókokat stb.
Persze volt bennem egy pici félsz, hogy talán nem így lesz, de hát bizakodó típus vagyok.

Megkérdeztem, hogy hogy telt a négy nap, mi jót csinált, meséljen stb. Mondta, hogy semmi különösen, elvolt, otthon volt, néha a haverokkal sörözgettek. Megkérdezte, hogy nekem hogy telt. Mivel szerettem volna azt az arányt tartani, amennyit ő beszélt, így én is rövidre fogtam az hétvégét. Haverommal dumcsiztam, nála aludtam, névnapot ünnepeltem, World Press fotókiállítást néztem, kirándultam. Nem kérdezett bele a részletekbe, így abbahagytam a beszédet és kérdeztem a munkáról.

Mondta, hogy semmi különös, elvolt. Na, akkor nálam is ez volt a helyzet. Nem meséltem neki a változásokról, az ülésekről, a rohangálásról, nálam is semmi különös.

Aztán persze kértünk teát, és jött az ismerjük meg egymást beszélgetés.
Nem kérdezett, én nem kérdeztem. Kínos csönd.
Az itallapot nézegettem.
Majd elmeséltem a kirándulást részletesebben.
Megittuk a teát. Csönd.
Igen, kérem a következőt.
Csönd. Elmeséltem a névnapozást.
Persze igyekeztem bevonni de nem ment.
Csöndben maradtam.
Csönd.
Javasoltam, hogy mi lenne ha játszanánk? (Mivel a helyen játékok voltak kirakva időtöltés gyanánt.)
Mondta, hogy szuper! Hoztam kártyát, megtanított egy játékra, amit játszottunk fél óráig, aztán kis beszélgetés a kártyajátékokról.
Ismét csönd.
Akkor menjünk.

Kb. fél 7 –kor találkoztunk, és este 11 –re értem haza. Tömény 5 óra unalom!
Megfogadtam, hogy ezentúl nem pazarlom az időmet és energiámat feleslegesen olyan fiúkra, akiknél már érzem, hogy nem hozzám valók.

Kell ez nekem? Vagy bennem van a hiba?
Rá kell jönnöm. Megint elküldök neten egy pár ismerkedős levelet.